2010. augusztus 15., vasárnap

Iron Maiden koncert 2010 augusztus 14. Sziget.,

Tegnap a várva várt nap is eljött.Három óra után indultunk bő egy óra alatt kinn voltunk a Szigeten.
Ami elsőre ledöbbentett az a wc-k körüli állapot volt elviselhetetlen bűz áradt szét már méterekkel előtte
el is döntöttük, hogy itt biztos, hogy nem fogunk kimenni . Csak azt tudnám, hogy hol van az ANTSZ.
MyVIP-es Iron Maiden találkozó is volt amin körülbelül egy órát voltunk. Jó volt olyan emberekkel találkozni akikkel eddig csak virtuálisan beszélgettünk és élőben megosztani Maiden-es emlékeinket.
hat óra után indultunk el a nagy színpadhoz elhelyezkedtünk a keverőnél és vártunk a Tankcsapdát.
Erről részletesen nem írók de közönségileg rosszabbra számítottam. Fiaim és Zsuzsi ( Dani barátnője)  nagyon élvezték a műsort.
Jómagam feszülten vártam a Maident. Nem mindennap adatik meg, hogy lássuk őket hazánkban utoljára két éve voltak szintén a Szigeten. Fájdalmamra.
45 perces átszerelés indult a koncert meg a tömeg beszorítva az embert egy szűk helyzetbe az addig aránylag lazaságból. Innét jön az, hogy a hangzás ami nem volt tökéletes és ez még nem zavart volna de a "közönségnek" nevezett valami, mert én nem nevezném állatnak se, mert sértő lenne az állatokra nézve.
Party arcok mit keresnek a Maiden koncerten? Tönkretéve a Maiden rajongók koncertjét!
Olyanok akik úgy berúgtak, hogy azt se tudják  hol vannak azok, miért ide jöttek ?
Maiden hozta a színvonalt élvezetes műsort adva de mindig kizökkentünk valami miatt.
Voltak akik ( jó sokan ) akik a keverő felé akartak kimenni félre tolva minket! Volt olyan aki részegen dülöngélve lökdösve piszkált másokat árasztva a tömény alkohol szagot.
Szeretnék még Maiden koncertre menni de egy biztos a Szigetre többé nem megyek semmi képen se.
A szórakozást a Szigeten meghagyom azoknak aki nem tudnak emberhez méltóan viselkedni!
A HÉV-re várva elkeseredésemben sírtam. Nem köszönöm meg azoknak akik ezt tették velem de ha az ő kedvencük jön el ők se járjanak másképp mint én tegnap.
INDEXES kritika erős idegzetűeknek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

AddThis